SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉG

Ezen az oldalon az iskola Szülői Munkaközösségének munkájával kapcsolatos híreket, információkat találja a Kedves Olvasó.

Terveink szerint itt is hirdetjük a választmányi gyűlések időpontját, tervezett programját és röviden beszámolunk az ott elhangzottakról.


ÖSSZEFOGLALÓ A SZEPTEMBER 26-I SZMK VÁLASZTMÁNYI ÉRTEKEZLETRŐL

 

Ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit arról, hogy Dr. Cselik Ágnes igazgató asszony szeptember 26-ra összehívta az iskolai szülői választmányi értekezletet.

 

Először Aniot Zolnay Fruzsina, az iskolai szabadidős tevékenységek fő szervezője tartott tájékoztatót a tanévben sorra kerülő rendezvényekről. Az aktuális programok, felhívások, színházi műsorok, kirándulási értesítők a bejárattal szembeni hirdetőtáblán mindig ki lesznek függesztve.

Részletesebben beszélt a Nemzeti Táncszínházzal közös programról. A tanév során 4 táncszínházi előadáson vehetnek részt a gyerekek. Minden előadás előtt egy drámaóra keretében az iskolában lesz egy-egy "előkészítő" foglalkozás, amelyen bevezetik a táncelőadást, megbeszélik a történetet, stb. Erre a programra mintegy 80 érdeklődőt tudnak fogadni ebben az évben. A díja 4000 Ft./fő

A Művészetek Palotájában hasonló program keretében a komolyzene iránt érdeklődő gyerekeket várják. Ez 5 alkalomból áll. Három alkalommal az iskolában előadásokon beszélnek az adott zenei korszakról, zeneművekről, a 4. alkalommal a gyerekek a főpróbán vehetnek rész, majd az 5. alkalom maga a koncert a Művészetek Palotájában. Ez a program díjtalan, de csak mintegy 15-20 gyereket tudnak fogadni.
Talán még most nem annyira aktuális, de ki tudja... Az iskolában pályaválasztási előadások lesznek, ahol szakemberek tartanak előadásokat, tesztlapokat tölthetnek ki, pszichológus ad tanácsokat. A programot a felvételi iroda szervezi, és a részvétel díjtalan.

Február 23-án kerül sor az Alapítványi Est megrendezésére, ahová minden szülőt és vendéget szeretettel hív az iskola vezetése. Az alapítvány céljairól és működéséről készül egy levél, amelyet hamarosan eljuttatnak minden szülőnek.

Az idei karibi napról (november 21. szerda) is volt szó a szülői értekezleten. Most ismét elhangzott, hogy szívesen látnak minden ötletet, amivel a nap programját még színesebbé lehet tenni. Egy apuka felajánlotta, hogy tart egy Power-Pointos előadást a karibi térség turisztikai látnivalóiról. Lehet magyarul is, meg spanyolul is előadni. Meg szeretnének hívni a térség országaiból néhány konzult. Nagyon fontos lenne, hogy a programokon a gyerekek is minél nagyobb számban vegyenek részt, arról nem is beszélve, hogy a nyelv gyakorlásában is jó alkalom lesz.

Október első hétvégéjén lesz a sportnap, amelyet a Kispesti Atlétikai Klubbal közösen szervez az iskola. További részletek a faliújságon kint lesznek.

Örömmel számoltak be arról, hogy a gyerekek igen nagy része jelentkezett az október 18-án sorra kerülő mozilátogatásra, amelyen a Szabadság-szerelem c. filmet fogják megnézni a Puskin moziban, az utolsó két óráról elmenve. Előkészületben van egy diák mozibérlet akció. A részletekről később.

Mindenféle kérdésre az info@karolyigimnazium.sulinet.hu e-mail címen szívesen válaszolnak.
 

Ezután Csutak Emese tanárnő kapott szót, aki a diák önkormányzat egyik vezetője.

Beszámolt arról, hogy tájékoztatókat tartottak a gyerekek számára a diák önkormányzatról, és most az iskolai rádióhoz és az újsághoz keresnek olyanokat, akik szívesen vennének ezekben részt, mivel a mostaniak legtöbben végzősök. Szeretnék átadni a stafétát.
Megújul az iskolaújság, a tervek szerint digitális eljárással fog készülni és színes lesz. Várnak szerkesztőket is, de várnak olyanokat is, akik első irodalmi szárnypróbálgatásaikat teszik meg versek, prózai írások formájában.

A tavalyi egészségnap sikerén felbuzdulva ebben az évben is tervezik a megrendezését.

 

Ezután Dr. Cselik Ágnes igazgató asszony vette át a szót.
Először az iskolai házirendről, a késésekről, a hiányzásokról és azokról a nevelési törekvésekről beszélt, amit mi már abban a nyilatkozatban aláírtunk, amelyben arról volt szó, hogy együttműködünk a dohányzás, az italozás és a kábítószer elleni küzdelemben az iskolával.

Örömmel számolt be arról, hogy az iskola szaktanárai még az idén elkészítik a magyar történelem tananyagot feldolgozó spanyol tankönyvet és történelmi forrásirodalom fordítást. Ebben pl. Szent István intelmei a fiához, Szent Imre herceghez, korabeli spanyolul lesz olvasható. A jövő évtől az érettségi szabályok változása miatt az érettségin magyar történelmi tételt húzók spanyolul kell, hogy feleljenek.

Ő is kérte a szülői munkaközösséget, hogy támogassuk a spanyol nyelvi színháztalálkozó programjának lebonyolítását, amely április 5-12 között lesz. Mintegy 120 gyereket szeretnének családoknál elhelyezni. Ebédet, vacsorát és utazási bérletet a szervezők biztosítanak, csak a reggeliről és a szállásról kellene gondoskodnunk. Ha a családokban valaki más nyelven is beszél (orosz, szlovák, román, cseh, bolgár, v. lengyel), akkor azt is meg lehet jelölni, hogy milyen nyelven beszélő gyereket fogadnának. Olyat ne jelöljön meg senki, hogy milyen gyereket nem fogadnának, mert akkor inkább hagyjuk.

Ezután szülői felvetésekre került sor.
Szó volt arról, hogy lenne igény több szülői értekezletre, amikor meg kellene beszélni néhány dolgot.
Erre az iskola teljesen nyitott, az osztályfőnökök is segíteni fognak, terem van, jöjjenek és beszéljenek meg mindent, amire szükség van.

A jegybeírásra panaszkodtak néhányan, az osztott csoportok miatt nem mindig van alkalom azonnal beírni a jegyeket. Törekedni fognak arra, hogy ezt a problémát megoldják.


Lejegyezte: Dr. Ványa László

dr.vanya.laszlo@freemail.hu